A lápkirály lánya című amerikai thriller november elején került a hazai mozikba és egyelőre nagy érdeklődéssel fut mindenhol. A mozirajongók kíváncsiságát részben a rendező és a főszereplő személye okozza, hiszen mindketten nagy sikerfilmek kapcsán váltak korábban ismertté. Neil Burger 2011-ben a Csúcshatás, 2014-ben a Beavatott, majd 2017-ben az Életrevalók című francia sikerfilm amerikai változatával lett ismert és elismert rendező. A főszereplő, Daisy Ridley pedig a legújabb Star Wars trilógia kulcsfigurája.
A kép forrása: whattowatch.com
Nézzük röviden az alaptörténetet. Ha nem szeretnél tudni semmit a sztoriról, akkor ugord át az itt következő bekeretezett részt.
A lápkirály lánya (The Marsh King's Daughter) alapsztorija rendkívül egyszerű: adott egy amerikai család (apa-anya-kislány), akik a világtól elvonultan élnek egy lápvidék mellett egy elhagyatott erdő kellős közepén, valahol Észak-Karolinában. Teljesen önellátó módon élnek, vagyis nem használják a modern kor vívmányait (áramot, televíziót, internetet) és vadászatból tartják fenn magukat. Az apuka, Jacob (John Mendelsohn) jól bánik kamaszkorú lányával, Helenával (Daisy Ridley) tanítgatja a vadászatra és a nyomolvasásra. Látszólag minden idilli a család körül. Egy nap azonban egy idegen vetődik a kunyhójuk közelébe, aki eltéved és csak útba-igazítást kér az éppen otthon tartózkodó anyukától, ám megjelenése felszínre hozza azt az egészen odáig elrejtett tényezőt, hogy a nő (Caren Pistorius) valójában Jacob túsza. Az anya megragadja az idegen megjelenésében rejlő menekülési lehetőséget és lányával együtt elszökik a kunyhóból. A magára maradt férj üldözőbe veszi ugyan családját, de a rendőrök elfogják és hosszú évekre börtönbe kerül (emberrablásért). Az ügy a sajtó elé kerül és országos hír lesz az esetből, a feleségét és lányát 10 évig rabságban tartó férfi történetét mindenhol megismerik. A férfit a média el is kereszteli "lápkirály"-nak. Ezen a ponton ugrunk az időben: Helena (a kamasz lány) felcseperedik és bár közben édesanyja új férjet talál, továbbra is boldogtalan így öngyilkosságot követ el. Helena ismét magára marad, ezúttal rendőrként dolgozó nevelőapjával (Gil Birmingham). Ám élete mégis rendeződik: férjhez megy kislányt szül és nevet változtatva teljesen újrakezd mindent. Családja semmit nem tud múltjáról. Ez így is marad hosszú évekig, mígnem egyszer csak felbukkan otthonában az FBI és közlik Helenával, hogy apja megszökött a börtönből és lehetséges, hogy felbukkan náluk. A férj (Garrett Hedlund) ekkor értesül Helena múltjáról és nagyon zokon veszi a nő sok-sok évnyi titkolózását. De már nincs mit tenni, fel kell készülni az elkerülhetetlenre: Jacob és Helena találkozására, melynek vége várhatóan az lesz, hogy a férfi megkísérli majd elrabolni saját lányát és unokáját. A film horror üzemmódra kapcsol, Jacob ugyanis pontosan azt teszi, amitől Helena fél: rájuk támad. Sikerül e nőnek megfékeznie apját és lesz elég ereje ahhoz, hogy megtegye amit feltétlenül muszáj saját maga és kislánya megmentéséhez?
A lápkirály lánya kétségtelenül érdekes történet, amiben azért vannak hitelességi problémák. Az első, hogy miként képes valaki egy erdőben túszként fogva- tartania a családját teljes 12 éven keresztül? A másik, hogy egy kislány, aki egyaránt szereti az apját és az anyját is, hogyan nem érzékeli annyi éven keresztül a szülei közti élet-halál feszültséget? Végül: hogyan válthat át a szeretet gyűlöletbe szinte egyik pillanatról a másikra, amikor egyik nap még a rendőrségről is kiszökik Helena az apjához (akihez szemmel láthatóan nagyon ragaszkodik), míg a másik nap már halálosan gyűlöli őt, amikor elmondják neki, hogy fogva tartotta édesanyját. Valóban így működik az emberi természet?
A lápkirály bőrében: Ben Mendelsohn. A kép forrása: lionsgate.com
Mindezekkel együtt is azonban elmondható, hogy Neil Burger egy érdekes és izgalmas thrillert készített nekünk, amelyben két nagyszerű alakítást is láthatunk, egyrészt Daisy Ridley -től, másrészt pedig a Rogue One -ból ismert Ben Mendelsohntól (ő volt Krennick igazgató a Zsivány Egyesben). Mindkettejük alakítása színes: Daisy Ridleyt láthatjuk kétségbeesett feleségként, elszántan küzdelemre induló harcos anyaként (aki gyermekéért bármire képes) és oltalomra szoruló gyermekként (értve ezt úgy, hogy felnőttként is nevelőapja oltalmát keresi). Mindhárom szerepben helytáll, miként Ben Mendelsohn is, aki képes a frászt hozni ránk higgadt mosolyával, de meglepően hiteles az erdőben élő, természetimádó vadász bőrébe bújva is.
A végső értékelés viszont a gyenge script és közepes rendezés miatt (illetve a hitelességi gondok okán) csak három csillagra elég. Egy mozijegy árát mégis megéri, ha nyitottak vagyunk egy sajátos thrillerre.